Csak hármat kellett (vacsora nélkül) aludni, és máris belevágtunk az újabb: együnk, igyunk, mulassunk fordulóba!
A házigazda
Eni volt, aki ártatlan őziketekintettel elhitette velünk, hogy eddig csupán elvétve fogott a kezébe serpenyőt. Mi mint a mesében, a vacsora végeztével hittük is, meg nem is ezt az állítást, mert a végeredmény erre tökéletesen rácáfolt.
Kezdjük itt is azzal, hogy a blog címéhez híven, Encsi magassarkúban fogadott bennünket. Mi, vendégek - egy bátor, este, sötétben, néhány koktél és bor után is hegyoldalban biztosan futó Annácska kivételével - megszavaztuk a házigazdának ezt a privilégiumot, és kényelmes laposban érkeztünk.
(Sorry a fényképekért, nem voltak a legoptimálisabbak a fényviszonyok - ezzel indokolom, hogy négy év alatt sem jutottam tovább az alapbeállítások elsajátításánál.)
Itt szó sem volt diszkréten háttérbe vonuló családtagokról (tisztelet a kivételnek), Bodza úgy örült nekünk, hogy szerintem innentől egyenesen követelni fogja a heti vacsoracsata adagját. Édesen kusza tacskólábain szinte röpködött a lépcső fölött, illemtudóan kunyerálásmentesen viselkedett, csak a legvégén jegyezte meg Annácskának egy hangos vakkantással az elégedetlenségét, miszerint egy árva, lehulló husimorzsával sem díjazta, hogy hang és szó nélkül hevert végig a lábainál.
Mi azért díjaztuk a cukiság faktort:
A teríték stílusosan Enis volt, még vadiúj olívazöld étkészletbe is beruházott a kedvünkért, nem beszélve a tökös asztaldíszről!
A welcome-drink olyan sikert aratott, hogy egyesek az est hátralevő részében sem cserélték le a gin-tonicos poharukat fehérborosra.
(Ezt a képet Dóri "derítette" a telefonjával, a gin tonic pedig Noémit derítette nosztalgiázásra. Rögtön egy UV lámpát reklamált, amivel igazolhatná kamaszkori élményét, miszerint ez a koktél diszkófényben kéken világít.)
Az ajándék sem maradt el, házi tündérünk tündéri tündérkékkel lepett meg bennünket.
No, de térjünk végre a lényegre, a várva-várt menüre!
Előétel a manapság oly' divatos kifejezéssel élve "újragondolt" sajttekercs volt, egy kisebb konyhai félreértésnek köszönhetően bravúros módon sonkatekerccsé lényegült.
Ha így folytatom, hogy "erre a fogásra mondják, hogy egyszerű, de nagyszerű", máris egy tévéshowban találhatom magam zordon zsűritagként.
De tényleg: semmi flanc, finom sonka, finom töltelék, hozzá egy kis paprika, paradicsom és frissen sült zsemlécske.
Eddig még nem is lett volna gyanús Enchilada konyhai jártassága, de a főételnél már lehullott a lepel. Az a szűzpecsenye olyan tökéletesen omlósra, szaftosra volt sütve, hogy le a szakácssapkákkal előtte. Hozzá (na jó, hogy egy kicsit kritikus is legyek) a mártás nem volt mintaszerűen homogén, de annál ízletesebb. Az édes, puha szőlő és a ropogós ecetes hagyma tejszínes románca, köretnek pedig pirított burgonya.
A bor most egy gyümölcsös, illatban gazdag fehér volt - a Feind Birtok fehére - Olaszrizling és Zenit házasításából. Bár elsősorban szárnyasok és halak mellé ajánlják, ez a mártás sem sértődött meg érte.
A szokásos desszert előtti pihenőt ismételten be kellett iktatnunk. Produkcióképpen hazaérkezett Ádám, aki a finom vacsora helyett inkább Noémit "kóstolgatta" pikírten kedves ugratásokkal. Bodza megelégelte, hogy elterelődött róla a figyelem, és Dórit megkörnyékezve újabb adag kutyanasit utaltatott ki magának. Eni a szórakoztatásunkra odaégette az első adag csokoládéöntetet, hogy elkészíthessen egy másodikat is.
Álmost nem tudtuk meggyőzni, hogy a hecc kedvéért csipendélkedjen nekünk, ezért befogtuk fotósnak.
Ez a kép, azt hiszem, hűen visszaadja a vacsoracsatánk vérre menő komolyságát:
Végül a süti! Reform körtetorta, reformtalan porcukorral, csokiszósszal ejnye, már megint a maximalizmusom - hajszálnyit odakapatva. Mivel a töméntelen diót rosszul viseli a szervezetem, egy falat után én feladtam.
Mivel ez egy torta, készült egészben és szeletben fotó is róla:
Istenien éreztük magunkat. Annyira belelendültünk a vacsoracsata-feelingbe, hogy még az első felénél sem járunk, de máris a következőt tervezgetjük!
A folytatás jövő szombaton (09.20-án), Annánál...
